Az agráriumot Magyarországon számos súlyos járvány sújtotta az elmúlt években, köztük a madárinfluenza, és sertéspestis.
Ezek a járványok milliárdos károkat okoznak, egy adott telepen a legsúlyosabb esetben az összes állat kiirtására is sor kerülhet, ami egyes gazdaságok súlyos válságához is vezethet.
A megelőzés nehézkes, a járványt a gyanú szerint legtöbbször madarak hordják be, ez ellen a védekezés szinte lehetetlen, de a gazdák mindent megtesznek hogy a fertőzés esélyét minimalizálják.
A védekezés fontos része, hogy minden a telepre érkező áru, eszköz, takarmány, fertőzésmentes legyen.
Erre garanciát csak a helyi fertőtlenítés jelenthet, így merül fel az ózon gáz használata.
A fertőtlenítéshez célszerűen konténer alkalmazható, amelyben minden beérkező árut használat előtt 60 perces fertőtlenítésnek vetnek alá, ezzel az esetleges fertőzés behurcolás kockázatát minimalizálva.
Az eszközök, termékek a fertőtlenítés után azonnal haználatba vehetők, immár fertőzésmentesen.
A fertőtlenítéshez nagy teljesítményű ózongenerátorra van szükség, a használat ipari jellegéből adódóan kifejezetten ipari kivitelben